Fő tevékenységem a Zalaegerszegi mobilbarát honlapkészítés


Üdvözölöm Zalaegerszeg (8900) térségének meghatározó, honlapkészítéssel
foglalkozó, szabadúszó webprogramozójának weboldalán!

információk

Tudta-e Ön, hogy Zalaegerszeg, ami Zala megyében található...


1247-ből való első írásos említése Egurscugként, 1293-ban pedig már Egerszeg néven szerepel. Kanizsa 1600-as elestét követően nőtt meg szerepe, fokozatosan Zala vármegye központjává vált, mai fogalommal élve megyeszékhellyé válása a 18. századra tehető. Az 1920-as években kezdődött a város fellendülése, Czobor Mátyás polgármester hivatala alatt, közel 40 új utca nyílott, új köztemető, valamint szeretetház, bérlakások sora épült, bővült a közkórház is. 1929-ben Zalaegerszeg megyei jogú város lett. Egyike Magyarország legvirágosabb, legzöldebb városainak, 2008-ban elnyerte a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat.


Magyarország 17. legnépesebb városa.

(weboldal / honlap / weblap készítés) Zalaegerszeg GPS koordinátái: 46.8415803 / 16.8456316

Irányítószáma

8900

Nevezetessége

Pózvai templom

Régiója

Nyugat-Dunántúl

Területe

102,41 km²


Zegi weboldalát készíttesse szakemberrel és ne a szomszéd kispályás ismerősével!



Miért velem ?

Miért válassza a Nyugat-Dunántúl figyelemre méltó honlapkészítőjét, az Always Better Marketinget?


A válasz pofon egyszerű!

Always Better Marketing

Ön elindított egy keresést a google keresőben pl.: weboldalkészítés Zalaegerszeg kulcsszavakra… és lásson csodát ezt az oldalt találta meg elsőként! Ez már önmagában is garancia arra, hogy az általam készített weboldalakat nem csak a látogatók, hanem a keresők is imádják.


Lehet, hogy még nem győztem meg?! Olvasson tovább!

Minőségi munkavégzés

Minden honlapom egyedi és könnyen kezelhető.

Fix határidők

A megbeszélt határidőn belül teljesítem a megbízásokat.

Adminisztrálható

Ügyfelek által is frissíthető honlapokat készítek.

Szeretem a munkámat

Nekem ez már nem is munka, inkább szórakozás.


A Zalaegerszegi honlapjának elkészítését bízza szakemberre, ne pedig a véletlenre!

Bemutatkozás

Okleveles kommunikátor,
szabadúszó webprogramozó


Báthori Mátyás Gábor vagyok, Sopronban születtem 1987-ben. A szüleim – mióta az eszemet tudom – vállalkozók voltak és jelenleg is azok. Mindössze 14 éves voltam, amikor projekt alapú megbízások segítségével az első pénzösszegeimet megkerestem.

Több mint 15 éve foglalkozom honlapkészítéssel, már az első pillanatban “szerelemmé” vált. Számomra ez a tevékenység már-már nem is munka, hanem inkább szórakozás.

Azon cégek és magánszemélyek megkeresését várom, akik elérhető áron szeretnének teljesen egyedi honlapot csináltatni. Minden újonnan elkészített weboldalhoz 1 év ingyenes támogatást adok, később opcionális (! azaz nem kötelező !) garanciát és supportot lehet igényelni 30.000 ft / év áron. Hab a tortán, hogy csak adminisztrációs felülettel ellátott honlapokat készítek, így az ügyfeleim- könnyedén maguk is frissíthetik az általam átadott weblapjaikat.

A honlapkészítés szerves része a grafikai tervezés és napjainkra szintúgy a fotó és videókészítés. Ebből adódóan vállalom logók / névjegykártyák / szórólapok / kiadványok, de éppígy esküvői videók / céges rendezvények / családi találkozók / egyéb események dokumentációjét és annak komplett utómunkáját, egyedi módon történő átadását is.

A bizonyítványaim teljes mértékben reprezentálják mindazt amivel foglalkozom. Szombathelyen Kommunikátor, Budapesten Webprogramozó, Sopronban pedig Logisztikus végzettséget szereztem az évek során. Továbbra is folyamatosan képzem magam azért, hogy az ügyfeleim – ár / érték arányban – a lehető legjobb minőséget kapják végeredményként.

Szeretettel várom ingyenes árajánlatkérését, adjon esélyt, hogy az álmainak én is részese lehessek!


Kíváncsi rá, hogy mit fog tudni a honlapja?

funkciók

Az AB-marketing által átadott weboldalak funkciói


A Zalaegerszegi honlapkészítés megrendelhető moduljai

Térkép

Hírlevél

Rajongói oldal

Képrotátor

Zenelejátszó

E-mail küldő formula

Vásárlói vélemények

Felhasználókezelés

Fotógaléria

Blogfunkció

Időpont foglalás

Webáruház

Kik azok akik engem ajánlanak?

vélemények

A Nyugat-Dunántúli honlapokat az alábbiak jellemzik

Könnyű kezelhetőség

Egyedi arculat

Sebesség optimalizáltság

Mobilbarát kivitelezés

Adminisztrálhatóság

Megfizethető ár

Keresőoptimalizáltság

8900 integrált honlapkészítési funkciói

Facebook oldal

Bootstrap keretrendszer

Google térkép

Mailchimp hírlevél

Wordpress tartalomkezelő

Tribe eseménynaptár

Látogatottsági statisztika

Sikeres honlappal rendelkező Nyugat-Dunántúli ügyfeleim mondták




A weboldaltervezés mellett grafikai tervezéssel, fotó és videókészítéssel is szívesen foglalkozom.


Ráadásul nem csak Zalaegerszeg településén!


"Pózvai templom" weblapkészítési csomagok

Átfogó, komplett és összehangolt csomagjaim segítségével a jövőbeli ügyfeleim olyan weblaptulajdonossá válhatnak, mely teljesen egyedi arculattal, mobilbarát kivitelezéssel és a mai trendeknek megfelelő keresőoptimalizálási funkciókkal rendelkezik.

Kíváncsi a legfrissebb munkáimra?

munkáim

Ízelítő a munkáimból...


További Nyugat-Dunántúli ügyfeleim


Vásártér Bt.
LHK Klíma
Gotthárd Bt.
Németh Földmunka
Hubjer Cake
Quality Piktor Kft.

Zalaegerszegi weblapkészítés kedvező árlista


Próba
60 E FT -tól
Ingyenes sablonból
Választható O.S. CMS
Maximum 5 oldal
Alap modulok
1 változtatási kör
Alap
110 E FT -tól
Egyedi arculat
Választható O.S. CMS
Maximum 20 oldal
Bővített modulok
2 változtatási kör
Haladó
150 E FT -tól
Egyedi arculat
Választható O.S. CMS
Korlátlan oldalszám
Prémium modulok
3 változtatási kör
Professzionális
250 E FT -tól
Egyedi arculat
Választható O.S. CMS + O. S. SHOP
Korlátlan oldalszám
Prémium modulok + többnyelvűség
"Korlátlan" változtatási kör

Maradjunk kapcsolatban!


Készen áll, hogy felépítsünk együtt valami igazán klassz dolgot?
Szeretettel várom hívását munkanapokon 9 és 17 óra között!

Ingyenes árajánlatkérés a Nyugat-Dunántúl bármely pontjáról!

A (*) csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.



    captcha